Általános infók Ko Phanganról

Az utóbbi években lett felkapott úti cél ez a Thai-öbölben található kis sziget, Ko Phangan, amely még többnyire tartja világ háta mögötti hangulatát. Azt mondják róla, olyan, mint a szomszédságában található Ko Samui volt kb. húsz éve, mielőtt Thaiföld egyik legnépszerűbb turistacélpontja lett.

Ko Phangan nagy vonzereje a beépítettlenség mellett, hogy egyszerre vannak gyönyörű strandjai és hegyes dzsungelei. 168 négyzetkilométerének java erdőség, melyen kevés, többnyire meredek út vezet át rajta. Az élet a partvidékeire csoportosul, mely ritkán lakott, itt-ott szállodákkal, éttermekkel építették be.

Bár ez egy kis sziget, egész széles skálán szolgálja ki az utazók igényeit. Hátizsákos, kis pénzű utazóból még mindig sokan járnak ide. Főleg fiatalok, akiket a déli csücsök vonz, itt tartják ugyanis minden teliholdkor a Full Moon Party-kat (több infó lent). A déli rész mondhatni a fiataloké, míg északra a családos, kényelmes, nyugalomra vágyó utazók mennek. Az északkeleti részét tartják a legszebbnek, itt vannak Thong Nai Pan és a Thong Nai Pan Yai standjai, amik köré nagyon színvonalas szállodák épültek.

 

Látnivalók, programok Ko Phanganon

Majomles

Ahogy Thaiföldön általában, a szigeten is élnek vadon majmok. A Haad Rin felé vezető meredek utak menti erdőségben, a városhoz közel lakik a legtöbb majom a szigeten, ha ide jössz, jó eséllyel találkozol velük, akár egyszerre tucatnyival. Érdemes a Ne etesd a majmokat-táblák környékén félreállni az úton (robogóval könnyen megoldható), ott előbb-utóbb felbukkannak majd. Hozzászoktak a turistákhoz, akik folyamatosan hozzák nekik a különféle gyümölcsöket és a táblák környékére szoktatták őket.

Ha készülsz valami finomsággal, közel tudod csalni őket, de nagy haverkodásra ne számíts: legtöbbjük óvatos, igyekszik tartani egy minimum 2-3 méteres távolságot az embertől. A kisgyerekekre jobb vigyázni, tőlük kevésbé tartanak (extrém esetben akár haraphatnak is).

 

Phaeng vízesések

A sziget közepén találod Ko Phangan legnagyobb vízesését. A vízeséshez egy hosszú ösvény vezet, melyen először egy patak vízéből táplált medencét találsz, ahol akár fürödhetsz is. A fák árnyékában megbújó medencében egész nap pancsoló thai gyerekeknél romantikusabb látványt keveset találni az egész szigeten. Ez még a dzsungel pereme, innen egy keményebb, néhol meredek sziklákon, néhol lépcsőkön át vezet az út a Phaeng Yai-hoz, a nagy vízeséshez.

Ha bírod a túrát, a felső vízeséstől még mindig mehetsz tovább. A meredek, sűrű növényzet övezte hegyoldali ösvényen előbb-utóbb egy kilátóhoz érsz.

 

Full Moon Party

A teliholdakra időzített partiknak köszönheti az amúgy nem túl népszerű sziget, hogy a bulizós utazók között világhírű. Már bő harminc éves története van a Haad Rin Beach híres telihold bulijainak, amely minden alkalommal bulizók ezreit vonzza a szigetre.

A déli csücsök homokos partján tartott bulik állandó kellékei az alkohol, a színes bőrfesték, a tűzijáték és persze a zene. Első sorban pszichedelikus trance, drum and bass és R&B a kínálat, de szoktak játszani reggae-t és house-t is a DJ-k. A parti már naplementekor elindul és egészen napfelkeltéig tart, ez a videó egész jól leköveti a hangulatot.

 

Than Sadet Nemzeti Park

A sziget keleti felén találod a Than Sadet Nemzeti Parkot és fantasztikus strandját. Az idevezető gyönyörű hegyvidéki úton már találsz egy helyes kis vízesést, azaz inkább zúgót. Ez is megér egy tízperces kitérőt, de a fő látnivaló erre a tengerpart és környéke. Az út a part előtt néhány száz méterrel véget ér, itt a látogatóknak le kell adniuk a nevüket a parkőröknél. Innen gyalog jutsz tovább a gyönyörű nemzeti park mélyére, majd végül a strandra.

A Sadet park kis öble a sziget alig ismert gyöngyszeme. A két oldalról hegyekkel körbevett, pálmaerdő határolta, néhol homokos, néhol apró köves strandnál nehéz hangulatosabb partot találni Ko Phanganon. És ha már itt jársz, egyél bátran az egyetlen itt működő étteremben. Nagy kínálat, jó kaják, olcsóság.

 

Thong Sala

Ide futnak be és innen indulnak a távolsági kompjáratok, így lehetetlen elkerülni Thong Salát, ami lényegében a sziget fővárosa. Sőt, ez az egyetlen városnak nevezhető település a szigeten. Széles, forgalmas utcái vannak, bevásárlóközpontjai, sokféle üzlete és egymást érik a robogókölcsönzők és az éttermek, valamint több zenés/piás/táncos szórakozóhely működik itt.

Szezontól függetlenül nagy itt a pörgés, tulajdonképpen a déli Full Moon Party-kat leszámítva egyedül itt lehet bulizni az amúgy nyugis szigeten. Sőt, ha könnyen kapható helyi lányok társaságára vágysz, abból itt a legnagyobb a kínálat.

 

Elefántovagolás

A szigeten is kipróbálhatod Thaiföld egyik legautentikusabb programját, az elefántháton lovaglást. Ban Tai környékén és a Phaeng vízesésekhez közel is találsz egy-egy elefántparkot, ahonnan indulnak ilyen túrák a természetbe.

A félórás túrák 500 bahttól indulnak/fő, innen a túra hosszától és a kiegészítő szolgáltatások igénybe vételétől függően (etetés, showműsorok…) mehet feljebb az ár. Általában elég odamenni a parkba és közvetlen a túra előtt megvenni a jegyet, de ezen a honlapon akár időpontot is foglalhatsz. (Ha nem pártolod az állatkínzást, akkor csekkold le előre, hogy hogyan vannak tartva az elefántok az adott parkban.)




 

Idejutás, közlekedés

A szigetnek nincs reptere, így csak komppal jutsz ide. Sokan Ko Samuiról jönnek, oda megy repülő Bangkokból és onnan egy szűk óra komppal a sziget, de ha te a szárazföldről eleve Ko Phanganra jössz, Surat Thaniból 1,5 órás, Chumpornból 3 órás kompozásra számíts.

A Bangkokban található rengeteg turisztikai irodában vehető kombinált buszos-kompos út 800-1200 bahtos áron. A fővárosból 8-10 órás utakra készülj. Ugyanezeket az ajánlatokat megtalálod a neten is, itt, itt és itt egész sok ajánlat közül válogathatsz. A visszaútra érdemes a Thong Sala-i kikötőben megvenned a jegyet, 20-30 százalékot spórolhatsz úgy.

A szigeten nem túl jók a közlekedési szolgáltatások, a fuvarozást drága fedett platós pickupok és kisbuszok bonyolítják, így a legjobb robogót bérelni. A sziget meredek útjai miatt érdemes minimum 125 köbcentis robogót bérelni, ennek szinte mindenhol 250 baht/nap az ára. Tankolni az út menti, benzint 1-1,5 literes üvegből áruló árusoknál a legegyszerűbb. Az ilyeneknél 40-50 baht egy üveg benzin.

 

Ko Phangan időjárása

Ahogy Ko Samui, úgy Ko Phangan esetén is fontos tényező, hogy időjárása közel aszimmetrikus az ország északi felével. A február és a március a legszárazabb, de a nyári hónapokban fele, harmada az eső mennyisége itt, mint Bangkokban vagy Ko Changon. A tél nagyon csapadékos, októbertől január közepéig rengeteg az eső.

A hőmérséklet itt sem ingadozó. Gyakorlatilag egész évben 24 és 31 fok között mozog a hőmérséklet. A tavasz és a nyár persze egy picit melegebb, mint a tél vagy az ősz.

 

Szállás Ko Phanganon

 



Booking.com